Bemutatkozás
Ha egy ember elveszti a látását, egy más világba kerül. Ebben az új, jóval nehezebb helyzetben egyedül általában nem tud helytállni. A legegyszerűbb, és legkézenfekvőbb dolgok okoznak nehézséget. Sajnos társadalmunk még nem érte el azt a fejlettségi szintet, hogy előítélet nélkül befogadja és segítse a fogyatékos embereket. Ezeknek a nehézségeknek a leküzdéséhez van szükség a látássérült emberekkel foglalkozó egyesületekre.
A Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületét a bíróság 2004-ben jegyezte be. Az egyesület munkája azonban már több mint 50 évre tekint vissza. 1956-ban hozta létre Gyengéné Fogarassy Margit a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Győr-Moson-Sopron Megyei csoportját.
Egyesületünk elsődleges feladata a látássérültek, mint önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került emberek segítése. Munkánkat Győr-Moson-Sopron megye egész területére kiterjesztjük. Rehabilitációs központunkat és programjainkat az egész ország területéről látogathatják.
Részt veszünk a városfejlesztés munkájában is. Itt említeném meg az akadálymentesítést.
Szolgáltatásaink keretében egyesületünk nagy súlyt fektet a felvilágosításra, a betegségeket megelőző és az állapotromlást megakadályozó szűrésekre, előadások szervezésére és az általános műveltég növelésére. Az egészséges életmódra nevelés, a szabadidő hasznos eltöltése szerves része egyesületünk tevékenységének.
A szabadidő hasznos eltöltését különböző szakkörökkel segítjük elő. A sportszobát a vakok és gyengénlátók által is biztonsággal használható sporteszközökkel szereltük fel.
A társalgóban meghirdetett programokon látó és látássérült emberek egyaránt részt vehetnek, ezzel is segítve a társadalmi integrációt.
A tankonyhában a konyhai eszközök "vakos" használatát tanítjuk meg.
Segítséget tudunk nyújtani a braille írás-olvasás megtanulásában, lehetőség van hangoskönyv kölcsönzésre, olvasótelevízió használatára és a látássérültek életét megkönnyítő beszélő és nagyító eszközök kölcsönzésére.
Egyéni tanácsadást és fejlesztést is végzünk, egyéni szakmai terv alapján. Igény szerint a sorstársak pszichológus és mozgástréner segítségét is kérhetik problémáik megoldásához vagy az önálló közlekedés megtanulásához.
Célunk a rehabilitálás, habilitálás és a munkába állítás, mely a rehabilitáció végső célja is egyben.
Az elmúl évek folyamán végzett feladataink közül kiemelkedik a határon túl mutató kulturális kapcsolataink megteremtését és ápolását. Nevezetesen a Burgellandi Magyarok Kultúregyesületével meglévő kapcsolatunkra gondolok.
Különösen emlékezetes és amint a múltban tettük, a jövőben is szeretnénk még több alkalommal megrendezni egykori sorstársnőnk Gyengéné Fogarassy Margit vak költőnő nevével fémjelzett versmondó versenyt.
Jó, és szinte mindennapos kapcsolatban állunk a megye és a régió fogyatékosokat foglalkoztató vállalataival és a Regionális Munkaügyi Központtal.
Együttműködünk
a Gondviselés Közhasznú Alapítvánnyal,
az Argenta Alapítvánnyal
a Família Nagycsaládosok Egyesületével
Első Győri Lions Clubbal
Arrabona Lions Clubbal
a megyei és városi önkormányzatokkal
Természetesen jó kapcsolatot tartunk fenn a megyében működő fogyatékos szervezetekkel az érdekképviselet, akadálymentesítés és a társadalmi integráció érdekében.
Szakmai tervünk megfelelőségét és szükségességét bizonyítja, hogy a látássérültek közül egyre többen vesznek részt programjainkon.
Laczi Tamásné
az Egyesület elnöke
|