Döntő áttörés a tankönyvellátásban
Módosították a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII.
törvényt. Ez a hír döntő jelentősséggel bír diákjaink életében, hiszen hosszas
tárgyalások és egyeztetések után egy olyan törvényt fogadtak el, amely
példaértékű a magyar törvényalkotásban! Külön is szeretnénk emiatt
köszönetünket kifejezni Magyar Bálint oktatási miniszter úrnak, aki személyesen
is felkarolta kérésünket és támogatásával nagymértékben elősegítette e
jogszabály megszületését.
A módosításról elmondhatjuk, hogy több fontos ponton is érinti a látássérült
gyermekek tankönyvhöz jutását. Ezek leglényegesebb pontjait igyekeztem most
összegyűjteni és közreadni.
Az eddigi jogszabály alapján az iskola három kedvezményezett csoportot, köztük
a fogyatékossággal élő gyermekeket már eddig is ingyen juttatott tankönyvekhez
(normatív kedvezmény). Vigyázat, a normatív kedvezmény kifejezés nem keverendő
össze a normatív támogatással, sem pedig az emeltszintű normatív támogatás
fogalmával!
Az ingyenes tankönyvekre jogosultak körét ez a módosítás további csoportokra is
kiterjesztette. Mostantól normatív kedvezményekre az alábbi tanulók jogosultak:
tartósan beteg,
három- vagy többgyermekes családban él,
egyedülálló szülő által nevelt,
nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult,
rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül,
sajátos nevelési igényű.
Közülük a látássérült gyermekek a sajátos nevelési igényűek kategóriájába
tartoznak, és a normatív kedvezményekre jogosult az, aki
a családok támogatásáról szóló törvény alapján) emeltszintű családi pótlékban
részesül, vagy
az a tanuló, aki a közoktatásról szóló törvény szerint sajátos nevelési igényű
gyermeknek számít (tehát akit a szakértői és rehabilitációs bizottság
szakvéleménye érzékszervi fogyatékossággal élő gyermeknek vagy tanulónak
minősít).
Az ingyenes tankönyvek iránti igényhez tehát e kettő (emelt szintű családi
pótlék vagy sajátos nevelési igény) valamelyikét kell igazolni. Fontos továbbá,
hogy mindez csak a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulókra
vonatkozik.
Lényeges megemlíteni, hogy e normatív kedvezményen, a tankönyvek ingyenességén
túl az iskola további kedvezményeket is megállapíthat. A törvény szerint a
további kedvezmények nyújtásánál előnyben kell részesíteni azt, aki igazolja,
hogy családjában az egy főre jutó jövedelem összege nem haladhatja meg a
minimálbér másfélszeresét.
A normatív és a további kedvezmények iránti igényt a jogszabályban
meghatározott igénylőlapon lehet bejelenteni, amihez az iskola (legalább
tizenöt nappal a megszabott határidő lejárta előtt) köteles értesíteni minden
tanulót, illetve kiskorú tanuló esetén a szülőt. A határidő elmulasztása
jogvesztő! Tehát, ha valaki az értesítés ellenére a megadott időpontig nem
nyújtja be az igénybejelentő lapot az iskolának, akkor ezzel a jogával a
későbbiekben már nem élhet, kivéve, ha az igényjogosultság később keletkezik,
pl. évközben romlik meg a látása a gyermeknek. Amennyiben a kérelem megfelel a
fent említett kívánalmaknak, úgy a gyermek abban a tanévben ingyen részesül a
tankönyvekben.
Az eddigiekben ismertetett változásokon felül a törvény egy, a látássérült
gyermekek számára rendkívül fontos új rendelkezést vezet be, ami lehetőséget
nyújt arra, hogy a látássérült tanulók ne csak ingyenesen jussanak hozzá a
tankönyveikhez, hanem mindezek a számukra megfelelő formátumban álljanak
rendelkezésre. Nevezetesen: a látássérült tanulókat oktató iskola igazgatója az
iskolai tankönyvellátást (vagy annak egy részét) a Szövetség közreműködésével
is megszervezheti. Fontos azonban, hogy ez az iskola számára nem kötelesség,
csak lehetőség. Ezért minden szülőnek és diáknak egyéni felelőssége, hogy
rávegye az iskola vezetését a fenti lehetőség kiaknázására, illetve, hogy
segítsék abban az iskolát, hogy milyen formátumban (elektronikus vagy Braille)
kívánja a gyermek a tankönyvet használni. Természetszerűleg ezek a változatok
nem tudják majd teljes mértékben visszaadni a tankönyvet, ezért a "látó
tankönyvekre" és a szülői segítségre ez után is szükség lesz.
Amennyiben tehát az iskola a Szövetség közreműködését kéri, úgy a
tankönyvrendelését központunk számára kell eljuttatnia. E rendeléseket
csoportunk összesíti, illetve ez alapján megkeresi az érintett kiadókat, hogy
az igényelt tankönyvek elektronikus változatát bocsássa a Szövetség
rendelkezésére. Ezeket a könyveket Szövetségünknek kell megfelelő módon
konvertálnia (általában Macintosh-ból Word-be), illetve Braille-ben
elkészítenie. A könyveket az átalakítást követően megküldjük az érintett
iskoláknak. A Szövetség köteles sorszámmal ellátott, tételes nyilvántartást
vezetni az igényelt, az előállított, és az iskolák számára megküldött
tankönyvekről. A kiadók ellenőrizhetik mind a Szövetséget, mind az érintett
iskolákat, hogy a tankönyveket kizárólag a látássérült tanulók érdekében
használták-e fel.
A tankönyvrendelésnek ebben az új formájában tehát már nem a diákokkal állunk
közvetlen kapcsolatban, hanem az iskolákkal. Természetesen ez nem zárja ki azt
a lehetőséget, hogy diákjaink problémáikkal, panaszaikkal felkeressenek
bennünket. Az új rendszerben az igénylések nagyságát még hozzávetőlegesen sem
tudjuk megjósolni, mivel Szövetségünk eddig csak a középiskolások tankönyveinek
egy részét biztosította saját költségén. Azonban a várhatóan nagy számú
igénylés miatt elképzelhető, hogy az első évben nem tudunk minden kérést
kielégíteni. Mivel a hangos tankönyvek felolvasása, sokszorosítása igen
hosszadalmas folyamat (kb. fél év), így azok igénylésének a jelenlegi
rendszerben nem sok haszna lenne, hiszen mire egy könyv elkészülne, addigra már
a tanuló a második félévét járná. Nem is beszélve arról, hogy itt egyszerre
akár több száz tankönyvigénylésről is szó lehet. Ezért elsősorban arra
szeretnénk ösztönözni mindenkit, hogy a könyveket elektronikus formátumban vagy
Braille-ben kérjék az iskolától. Fontos az is, hogy a tömeges igénylések miatt
mindenki jól gondolja meg, hogy milyen tankönyvekre van leginkább szüksége!
Természetesen a tankönyvek adaptálása folyamatos lesz, ezért év közben is
bármikor kérni lehet ezeket. Reményeink szerint a kisebb fennakadások ellenére
is mindenki örül majd ennek a lehetőségnek, hiszen sok szülőt és gyermeket
kímél meg attól, hogy saját magának kelljen bescannelnie és javítgatnia a
szükséges tankönyveket.
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a kiadók átadják-e majd a kért
tankönyveket, hiszen az elmúlt egy évtizedben is ez okozta a legtöbb problémát.
Örömmel mondhatjuk, hogy Szövetségünk többszöri, határozott kérésének
megfelelően az új szabályozás szerint a kiadóknak tíz nap áll a rendelkezésére,
hogy az általunk kért tankönyveket eljuttassa hozzánk. Ellenkező esetben (tehát
ha a kérésnek nem, vagy csak késve tesz eleget) a tankönyvet törölni kell a
tankönyvjegyzékből, tehát a könyvet ettől kezdve egyik Magyarországon működő
iskola sem rendelheti meg tankönyvként! Ezt egyik kiadó sem kockáztatná meg,
hiszen számára ez rendkívül súlyos veszteség lenne. Az új szabályozás azonban
még ennél is tovább megy, ugyanis ahhoz, hogy a tankönyv egyáltalán bekerüljön
az országos tankönyvjegyzékbe, minden kiadónak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy
a jegyzékbe vett tankönyvet elektronikus úton átadja a Szövetség részére a fent
ismertetettek szerint! Tehát ha ezt a kötelezettséget nem vállalja, akkor
lehetősége sincs arra, hogy bármelyik könyvét tankönyvvé nyilváníttassa! Ezek a
rendkívül szigorú rendelkezések olyan jogokkal ruházzák fel a Szövetséget,
melyre eddig nem volt példa a magyar jogszabályalkotás történetében!
E sikeren felbuzdulva a továbbiakban is mindent elkövetünk azért, hogy a
következő lépésben a felsőoktatásban tanuló látássérült fiatalok számára is
rendelkezésre álljanak majd a számukra szükséges tankönyvek és jegyzetek.
(Micse)
|